Apám, nagy karosszékében, az ablaknál ült és pipázott. Künn, a dísztelen határban, ólmos eső esett, jégpáncélba vonva a mezőt s a feketetörzsű, lombtalan fákat.
Március eleje volt. A nagy természet még szunyókált, s erdő-mező tavaszról álmodott. Szuhay - a kivénhedt béresgazda - bejött a szobába, s mint afféle vénember, esetlenül totyogott. Immegett-ümmögött. Fát rakott a kályhára, aztán dohányt vágott.
A fa - a kályhában - eleinte csak sírt, pattogott, veszekedett a tűzhalállal. De aztán meggyulladt s nagy mormolással, zümmögéssel égni kezdett.
